Fourth:

- Na jó! Azonnal tudni akarom ki ez a csávó és ne köntörfalazz! – már vagy 10 perce itt van, de én egy értelmes mondatot sem tudok kinyögni mert pont 10 perce keltem fel.
- Ivett ne zaklass már. Csak egy fiú. És álmos vagyok.
- Persze csak egy fiú… Azért hívta fel 5 barátomat, hogy adják meg a címed, utána nem maradt más reménye és engem hívott fel, majd könyörgött nekem!! Vágod könyörgött!!! Hogy ugyan adjam már oda a címed. És simán állta ahogy minden izének lehordom.
- És te aztán nem kevés „izének” letudod hordani az embert. – bólogattam megértően.
- Ugye? – nevetett fel.  – Na mindegy. Azért szólok, hogy nem valami nagy alfahím, mert el aludt a látványomtól... Azért ez kicsit sért. Valljuk be egy kicsit csinosabb vagyok mint te. 
- Hát persze. – mosolyodtam el. Mindig ezt mondja. Olyan kedves barátnőm van!
- Na jó. Induljunk, mert megint elkésünk abból a hülye iskolából. Amúgy a pasid hova is jár?
- Nem a pasim, és nem tudom.
- Lefeküdtél vele tegnap mi? Azért volt annak olyan sürgős, mert le akart fektetni. – felnevettem.
- Tudod AZON kívül is léteznek más dolgok a világon. Tudtad?
- Nem. – játszotta a hitetlent, majd nevetve indultunk kifele. A suliba ugye 10 perc alatt értünk be. Pont becsöngőre huppantunk le. Ma nem lett volna jó késni, mert a rettegett tanár kezdi a napot.
- Akkor röpdolgozat! Mia pedig felel. – kezdte a töri tanár. Mindig így megy. Akit éppen kinéz magának, akkor felel. Már ez a 3. alkalom. Múltkor egy srác egy egész hónapot végig felelgetett. Nem tehettem mást kimentem megint. Elkezdtem beszélni a triumvirátusról. Nos eléggé lenyűgözhettem, mert nem kérdezett semmit, és 5-öst is kaptam. A dolgozat írók addig szépen kitudtak mindent puskázni.
- Tollakat le. Papírokat előreadni. – mondta a tanár miután lehuppantam. Ránéztem Ivettre aki kétségbeesetten nézett vissza rám. Nem tudta kipuskázni. Mindig ez van. Nem tudtam már neki segíteni, így óra után ott sírt.
- Megfogok bukni. – szipogta.
- Dehogy fogsz. Ez csak egy egyes. – vigasztaltam.
- Ez már az 5. és azon kívül már csak két kettesem van. – nem csoda, hogy ennyi jegyünk van, amikor minden órán dogát írunk. És még csak éveleje van.
- De még kifogod javítani. Tudom, hogy képes vagy rá. – mosolyogtam rá biztatóan.
- Remélem Mia. – hagyta abba a sírást. Ez után több említésre méltó a suliban nem történt. Viszont otthon….
- Szia kicsim, megjöttem. – hallottam meg apa hangját délután 4-kor. Kedvetlenül elindultam lefele a lépcsőn.
- Szia apa. Milyen volt az út? – erőltettem mosolyt az arcomra.
- Nagyszerű. Hoztam neked egy telefont! – mondta és elővette a táskájából.
- Már megint egy ajándékkal akarod elfeledtetni velem, hogy le sem szarsz? – szaladt ki a számon.
- Mégis ezt hogy képzeled? Azonnal menj fel a szobádba, szobafogság! – emelte fel a hangját. Azt hiszem, most felmérgeltem. De megérdemli.
- És ki fog felügyelni rá, hogy ott maradjak? Mert gondolom csak ezt dobtad be, és egyből mész is tovább.
- Mégis mit képzelsz magadról, hogy ilyeneket mondasz! Olyan hisztérika vagy mint anyád!
- Helyben vagyunk. Azt szeretnéd, hogy én is elmenjek? Anyát is te üldözted el.
- Anyád lelépett az új pasijával, mert nem érdekelted, drágám. Nehogy már még ezért is én legyek a hibás, és azonnal takarodj felfele amíg szépen mondom! – üvöltött rám, én pedig ezek hallatán sírva rohantam fel a szobámba. A házimat már rég megírtam, mert nem volt sok, ezért most végre kibőghettem magam. Nincs senkim. Anyám elhagyott minket amikor még 2 éves voltam. 10 éves koromig összesen 32 babysitter vigyázott rám. Senki sem bírta hallgatni az állandó bömbölésem. Apa amíg anya el nem hagyta, szerető családapa volt. De utána… Állandóan utazgatott és mindig más csajjal jött haza. Akik egyre fiatalabbak voltak. És nem egyszer rájuk nyitottam, miközben éppen nagyon el voltak egymással foglalva. Pár nő azt is mondta, hogy ha apám elveszi elküld valami bentlakásos iskolába. Ezért állandóan rettegtem. Bár lehet jobb lett volna. 10 éves korom után egyedül voltam. Én főztem, takarítottam meg minden, miközben az apám szórakozott valahol. Havonta egyszer látogat meg, akkor is megdob valamivel, amivel azt hiszi kompenzálja, a távollétét és minden héten nem kevés pénzt tesz a számlámra. De nekem egyáltalán nem erre van szükségem. Azt szeretném, ha valaki törődne velem. Nincs se egy rokonom, se egy barátom, senki akinek én fontos lennék. Ivett is nagyszerű barátnő mondhatom. Ha kell neki valami mindig megtalál, de az én problémáim sosem érdeklik. Ezért megtanultam nem beszélni neki róla. Nem is tud semmiről. Csak kisebb dolgokat akartam neki elmondani, de az sem nagyon érdekelte. Témát váltott és elkezdett beszélni az eget rengető problémájáról. Ami olyan volt például, hogy az anyja mennyire „szenyó”, hogy nem vesz meg neki valamit, vagy éppen sírt, hogy nem hívta vissza egy fiú. Igen tényleg nagyon rossz dolgok.
- Hé. Minden oké? – hallottam meg egy hangot, az ablak felől. Ben. Csodás. Mindig a legrosszabbkor jön. Az ágyon fekszek körülöttem egy csomó elhasznált zsepi és valószínűleg a sok sírástól fel van dagadva a szemem. A hajam meg tök kócos. Na mindegy. Azt hiszem vége a még el nem kezdődött kapcsolatomnak. Nem is baj.
- Pe-ee-rsze. – válaszoltam szaggatottan.
- Nem úgy nézel ki. Elég rosszul festesz.
- Kösz. – sziszegtem.
- Jó. Nem úgy értettem. – bentebb jött és leült velem szembe. – Elmondod mi a baj?
- Nem. – ráztam meg a fejem, majd újra kitört belőlem a sírás. Nem elég, hogy így lát, a bőgéssel még jobban elijesztem.
- Ssshhh. – magához húzott és elkezdte simogatni a fejem.
- Itthon van apám. El kell menned. – mondtam. Le akartam rázni.
- Remek. Akkor majd bemutatkozok neki.
- Ben. Menj el. – suttogtam a nyakába.
- Nem foglak így itt hagyni. – szorított még jobban magához.
- Khm-khm. – hallottam meg egy nagyon is ismerős hangot. Lassan felemeltem a fejem és láttam, hogy Ben háta mögött apa áll. Amikor eljutott Ben tudatáig, hogy valaki áll mögöttünk azonnal elengedett. Hátrafordult, majd mikor látta, hogy valószínűleg az apám felpattant. Követtem.
- Jó estét Uram. Ben Johnson. – nyújtotta a kezét apa felé, de ő nem viszonozta. Elég kínos.
- Mit akarsz a lányomtól? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Uram. Én a lánya barátja vagyok. – kezdte elég bizonytalanul. De a barátomként mutatkozott be, miután sírni látott. Egy pont Johnsonnak.
- Nem azt kérdeztem, hogy ki vagy, hanem, hogy mit akarsz? – mondta elég katonásan.
- Apa. Ez nem tartozik rád. – kezdtem bele én is a vitába.
- Már hogyne tartozna? A lányom vagy, és meg kell hogy védjelek.
- Bezzeg ez az év többi részében nem érdekel ugye? – nevette fel kínosan és a hajamba túrtam.
- Ne kezd ezt megint. Főleg ne egy idegen előtt.
- Na jó, hagyjuk az egészet. Minek jöttél fel? Kitalálom, nem sokára érkezik a legújabb barátnőd.
- Ezt fogalmam sincs honnan tudod, de igen. És kérlek….
- Legyek kedves. – vágtam a szavába. – Tudom. Most pedig leléphetsz.
- Csak a fiatalember után. Amúgy is hogy jöttél be? Az ablakon keresztül? Rácsot kell rá szereltetnem.
- Apa hagyj már. Nem mindegy? Úgyis megdugott már a fél város. Nem mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb?
- Hogy beszélhetsz így? Az én lányom! – sopánkodott, mint egy vénasszony. Néha megkérdőjelezem heteróságát.
- Csak az igazságot mondom.
- Na jó. Holnap elmész szépen Candicel egy AIDS vizsgálatra és tényleg szereltetek az ablakodra egy rácsot.
- Tök mindegy. – vontam meg a vállam. – Csak Bennek a hobbija az ablakon jönni. A többi mindig az ajtón jön.  Amikor ugye nem vagy itthon. – mosolyodtam el gúnyosan.
- Én ezt nem hallgatom tovább! Elmész holnap az orvoshoz és nincs apelláta.
- Ha tudná apád, hogy szűz vagy. – nevetett fel Ben, amikor kilépett az apám.
- Mi? – kaptam oda a fejem. – Ezt honnan tudod?
- Megérzés. – vonta meg a vállát, majd közelebb lépett és megcsókolt. – Sokkal visszafogottabb vagy annál, amilyet mutatsz. – adott „magyarázatot” amikor elváltunk. Megvontam a vállam és visszahúztam egy hosszabb csókra.
- Itt maradsz vacsira? – kérdeztem hirtelen, magamat is meglepve.
- Azt hittem azt akarod, hogy elmenjek. – ráncolta a szemöldökét.
- Úgy volt. De ha már kibírtad a sírás utáni külsőmet és az apámat is, akkor megengedem, hogy maradj vacsorára. – húztam ki magam.
- Roppant nagy lelkű vagy. – nevetett fel. – De a külsőddel nincs semmi baj. –közelebb lépett. – Így is
gyönyörű vagy. – mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra.
-  Na jó. Van egy ajánlatom! – kezdtem. – Ha kibírod a vacsorát, akkor kérhetsz akármit.
- Akármit? – mosolygott.
- Amennyiben nem sérti a jogaim, igen. – bólintottam nyomatékosítva.
- Benne vagyok. – nyújtotta ki a kezét, amit meg is ráztam, majd elindultunk lefele és kíváncsian vártuk, hogy ezúttal kit szedett össze az apám.