Második

 Félek közelebb menni az ágyamhoz. Ott egy szörny. Sikítani sem merek. Látom, ahogy rám bámul a szemeivel. Hallom, ahogy morog. Nagyon félek. Az nyugtat meg, hogy a kishúgom, aki nem rég született a másik szobában pihen. Őt biztos nem bánthatja a szörny. Közelebb lépek. De akkor újra rám néz. Érzem, hogy csak engem bámul. Hátra lépek és sírni kezdek. Nem hangosan, csak pityergek. Amikor már úgy érzem, hogy nem figyel, közelebb merészkedek megint. Halkan próbálok lépkedni, nehogy észrevegye, hogy közeledek. Elfelejtettem, hogy a padló az egyik helyen nyikorog. Véletlen rálépek és egy hangosat nyekken. A szörny megint rám néz. Hátraszaladok, vissza az ajtómhoz  és nem bírom tovább, hangosan bömbölni kezdek. Nem akartam, hogy anya ide jöjjön. Már nagy fiú vagyok. 5 éves. Tudom, hogy sok a dolga a kishúgommal, ezért próbálok jó kisfiú lenni. De anya azonnal szalad megnézni mi bajom.
- Szörny. – Mondom eltorzult hangon a sírástól. Mutogatok az ágy alá. Anya felkapcsolja a villanyt. Morzsi kiszalad az ágy alól. Elkezdek nevetni. Megkönnyebbültem, hogy nem egy szörny ólálkodik a szobámba. Anya felvesz és berak az ágyamba. Szépen betakargat és megpuszil. Jó éjt kíván, majd kifele menet leoltja a villanyt. Rájöttem, hogy anyára mindig számíthatok. Ő mindig itt lesz nekem. Attól a pillanattól fogva nem féltem tovább, mert tudtam, hogy bármi is történjék az életben, mindig lesz mellettem valaki. Az Édesanyám.